Magyar Kamara (lat. Camera Hungarica), 1528-1848: bécsi központi szervek irányítása alatt működő magyar kormányszerv. - I. Ferdinánd (ur. 1526-64) Mo-on is állított föl jövedelmei kezelésére kamarát, mely a 16-17. sz: mint az egyetlen állandóan működő m. kormányhivatal az államkormányzás minden terén befolyással bírt. Székhelye eleinte Buda, majd Pozsony. - Hatáskörébe elsősorban a →regálék tartoztak, de a 16. sz: még az ogy. megszavazta adókra is befolyása volt. Legfőbb feladatai az e forrásokból eredő jövedelmek növelése, hitelek fölvétele, régebbi adósságok kiegyenlítése, az elzálogosított jószágok és jövedelmek visszaszerzése, a kir. vadászatokról való gondoskodás. - Alárendelt szervei a kir. só- és vámhivatalok, bányaigazg-ok, birtokkezelőségek, melyek közp. vezetése, a jövedelmek pénztári kezelése és ellenőrzése tartozott reá. A kamarán belül pénztári hivatal és számvevőség is működött. Hivatali utasításait a kir-tól kapta, melyek részletesen megállapították teendőit és szervezetét (1528, 1548, 1561, 1569, 1672). - I. Ferdinánd azonban nem rendelte az összes jövedelmeket a ~ alá. Hatáskörét csonkította azzal, hogy a legfontosabb, a pozsonyi és az óvári harmincadhivatalt, s a Habsburgoknak elzálogosított Ny-mo-i váruradalmakat (Kismarton, Fraknó, Szarvkő, Borostyánkő és Rohonc), melyek II. Ferdinánd (ur. 1619-37) idejéig közigazg-ilag sem tartoztak Mo-hoz, az alsó-ausztriai (bécsi) kamara igazg-ába utalta. Ugyanez kezelte mindazokat a kir. jövedelmeket, melyek Mária kirné, II. Lajos özvegyének ellátásához tartoztak, így az alsó-mo-i bányavárosok és a kirnői váruradalmak (Diósgyőr, Munkács stb.) bevételeit. - A ~ban az elnök vezetése alatt a 16-17. sz: 3-5, a 18. sz: 10-14 tanácsos alkotta a koll-ot, mely elé az ügyek valamelyik tag előadása alapján kerültek. A tanácsosok rangsor szerint nyilvánították véleményüket, az elnök a tanács többségének nézete szerint mondta ki a döntést. Ha a szavazatok egyenlően oszlottak meg, az indokokkal együtt mindkét véleményt fölterjesztették a döntésre a kir-hoz. A tanácskozásról a jegyzőkv-et az iroda élén álló titkár vez. - A ~ jogilag nem volt az →udvari kamarának alárendelve, de a kir-hoz felterjesztett ügyeket az véleményezte, és megfogalmazta a leiratokat, melyek a kir. nevében, de annak tollával készültek. Minthogy az utalványozást, a számadások legfőbb ellenőrzését és a hivatalnokok kinevezésének a jogát a kir. gyakorolta és ezekben az udvari kamara javaslata volt irányadó, lényegében a ~ is, mint a többi orsz-os kamarák, az udvari alá volt rendelve. - A rendek korán észrevették, hogy a m. pénzügyekre és ált. Mo. kormányzására illetéktelen, idegen szervek nyertek befolyást, ezért felirataikban hosszú időn át a középkori m. kincstartóság visszaállítását követelték. I. Ferdinánd 1545: kijelentette: szabadon rendelkezhetik jövedelmei fölött, mert saját és Mária kirné jövedelmeiből többet áldoz Mo-ra, mint amennyi az ottani forrásokból eredt. A rendek 1569: el is ismerték közös ügyek létezését, de kívánták, hogy a ~ ne függjön az udvaritól, hanem vele csak mint egyenrangú érintkezzék. - Gyűlöletessé tette a ~i igazg-t a rendek szemében, hogy a ~ból indultak ki azok a hűtlenségi perek, melyeket különösen II. Rudolf (ur. 1576-1612) idejében főleg prot. birtokosok ellen az udvari jövedelemgyarapítás céljából kezdtek meg. - Mikor a dualisztikus küzdelemben a rendek időnként a kir. hatalom fölé kerültek, mint különösen a Bocskai-fölkelés győzelme alkalmából, a ~ függetlenségére vonatkozó törv-eket is hoztak (1608:5. tc.). Jóllehet ezt gyakran megismételték (1609, 1616, 1618, 1622 stb.), ez a tényleges viszonyokon nem változtatott, az udvari kamara továbbra is fölöttes hatósága maradt a ~nak, sőt noha a ~ is megkapta 1748: az aulica (udvari) c-et, Mária Terézia (ur. 1740-80) idejében volt egy időszak, mikor az osztr. pénzügyek más hatóság ügykörébe kerülvén, az udvari kamara csak m. ügyekkel foglalkozott. - A ~t II. József (ur. 1780-90) 1784: a →helytartótanáccsal egyesítvén, Budára helyezte át. Halála után újból különvált a 2 kormányszerv. Működését 1848: a pénzügymin. vette át. **

Eckhart 1946:244.